KÜLSŐ szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KÜLSŐ szó jelentése, értelmezése:

(kül-ső vagyis kül-eső, összetétel) mn. tt. külsőt; tájszokásilag, kilső, harm. szr. külseje. Köz szokás szerént, sőt gyakran az iróknál is a külső és kül egy értelemben vétetnek, holott eredetileg és szigorún véve különböznek, mert valamint nem egyek, alház, és alsó ház, felház és felső ház, előhad és első had, hasonlóan különbségnek kell léteznie a kül és külső között, mi körülbelül abban áll, hogy a kül általánosan és határozatlanul fejezi ki azon tulajdonságot, mely szerént valami bizonyos térvonalon kivül van; a külső pedig meghatározza a rendet, sorozatot azon tárgyak között, melyek bizonyos térvonalon kivül esnek, miért egyszersmind fő fokozata jelentéssel bir, pl. kül háznak mondható minden ház, mely bizonyos határon túl áll, külső házak pedig azok, melyek a többiek között legkülebb feküsznek, (extimus) pl. külház valamely városban külvárosi házat jelent; külső ház pedig jelenthet mind bel- mind külvárosban a többiekhez képest kijebb fekvő házat. Ellentéte belső intimus v. interior. Így alház az, mely alacson, vagyis függőleges irányban alant van, különösebben melynek nincs emelete; alsó ház, mely fekvőleges irányban a többihez képest alább fekszik; előhad, mely a deréksereg előtt megy; előhad első csapatja, mely az előhadban legelől megy stb. Egyébiránt legtöbbször egy értelemben vétetik, pl. külváros és külsőváros. Túlbőségből fokozható is: külsőbb, legkülsőbb v. legkülső. V. ö. ~SÓ, ~SŐ képző.

Betűelemzés "KÜLSŐ" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -.- ..- .-.. ... ---

A szó 5 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (40%). Ez 1.75 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 2 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.9 karakterrel több). Hátrafelé leírva: ŐSLÜK.

Keresés az interneten "KÜLSŐ" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: KÜLSŐ Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika